udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Iosub, Irinel Iosif

2005. július 18.

Botrányossá tette a románkatolikus pap a csángó László Katalin temetését Pusztinán. László Demeter a rendőrségen írásos panaszt tett Irinel Iosif Iosub helyi római katolikus káplán ellen, aki – megítélése szerint – halottgyalázó gyászbeszédet mondott július 13-án édesanyja, László Katalin temetésén. A pusztinai káplán abba a hangkazettába kötött bele, amelyet édesanyja koporsója mellett játszottak le, de kifogásolta a magyar szövegű koszorúkat is. László Katalin a pusztinai csángó közösség virrasztóasszonya volt. Magyarul imádkozott, énekelt valamennyi halottas háznál, ahová meghívták. Nyolc évvel a halála előtt önmagát is elsiratta. Szalagra rögzítette a virrasztó imákat, énekeket, és az volt a végakarata, hogy a kazettát játsszák le. „A pap ezt úgy tekintette, mintha édesanyám valami gyilkosságot követett volna el” – magyarázza László Demeter. Egyébként egyértelműen etnikai hátteret tulajdonít a történteknek, szerinte Irinel Iosif Iosub káplán beszéde egyaránt volt sértő és soviniszta, valószínűleg azért, mert László Katalin nem beszélt románul, csak magyarul imádkozott, énekelt. 1990 előtt a Szekuritáté vadászta a Moldvában rögzített magyar nyelvű kazettákat, most úgy tűnik, a római katolikus egyház teszi ezt. Irinel Iosif Iosub egyébként azt is felrótta a prédikációjában a halottnak, hogy valamikor kijelentette: „vigye el az ördög az oláh papot”. László Demeter ezt pletykának tartja, nem tud arról, hogy az édesanyja valaha is ilyet mondott volna. A prédikáció egyébként a templomban hangzott el, Pusztinán ugyanis innen kísérik utolsó útjára a halottat. „Szidták a papot – emlékszik vissza a történtekre Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke. – A családot annyira megbotránkoztatta a gyászszertartás, hogy László Demetert a rokonságnak kellett lefognia, mert a koporsó után a papot is a gödörbe akarta rakni.” Irinel Iosif Iosubot a temetés után többen is felelősségre vonták, de ő gyors léptekkel távozott. A családtagok Eugen Diac pusztinai plébánosnál is panaszt tettek, de ő helyeselte a káplán prédikációját. László Demeter elmondta, nem talált megértésre a rendőrségen és a polgármesteri hivatalban sem. „A rendőrségen azt mondták, ilyen esetük mostanáig nem volt, nem tudják, mihez kezdjenek a panasszal. Eugen Diac plébános és Irinel Iosub káplán csupán egy újságírót és a panaszos férfit engedte be a parókiára. „Elhunyt testvérünk korábban kijelentette: vigye el az ördög az oláh papot. Én most azt kérdezem tőled, vajon nem egy román pap keresztelt, gyóntatott, esketett meg, nem éppen egy román pap viselte gondodat a halálos ágyadon? Ha te az ördögbe küldted is az oláh papot, én erre azt válaszolom: Isten bocsásson meg neked” – idézi saját prédikációját Irinel Iosub. Elismerte, nem biztos, hogy valóban elhangzottak-e valaha Katalin asszony „oláh papot” pocskondiázó szavai. „Nem sokan élnek ma már Moldvában, akik tudják, amit ő tudott” – jelentette ki Tánczos Vilmos, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem tanára. Az Etnofon lemezkiadó két CD-t adott ki a tőle és egy másik pusztinai asszonytól, Kiss Erzsi nénitől gyűjtött balladákból, énekekből, mesékből, vallásos narratívákból, epikus történetekből. /Gazda Árpád, Rostás Szabolcs: Halottgyalázó búcsúztató Pusztinán. = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./

2005. augusztus 23.

Két ügyben is pusztinai helyszíni vizsgálatra készül az Országos Diszkriminációellenes Tanács. Asztalos Csaba államtitkár, a tanács elnöke jelezte, a július közepén történt halottgyalázónak vélt temetési prédikáció és a magyar nyelvű misézés elutasítása ügyében is bejelentés érkezett a hivatalba. Az utóbbi kérdésre a tanács írásban kért magyarázatot a Bukarestben székelő pápai nunciustól. Jean-Claude Perrisset azonban Petru Gherghel iasi-i római katolikus püspökhöz irányította a testületet. Irinel Iosif Iosub helyi káplán azért bírálta a 74 éves korában elhunyt László Katalint a temetésén elmondott prédikációban, mert a csak magyarul beszélő öregasszony azt hagyakozta, hogy az általa elmondott, magnószalagon rögzített magyar imádságokkal virrasszanak a koporsója mellett. A káplán azt is felrótta, hogy az öregasszony állítólag valamikor azt mondta: „az ördög vigye el az oláh papot”. A László családnak egyébként azóta ismét meggyűlt a baja a római katolikus klérussal. A Brassóban élő László Demeter ugyanis a hétvégére azért utazott haza szülőfalujába, hogy negyven nappal az édesanyja halála után gyászmisét mondasson. Mint elmondta, a feladatra a szomszédos Szoloncka papját akarta felkérni. A plébános gondolkodási időt kért, aztán másnap elutasította a felkérést. László Katalin egyébként a magyar folkloristák egyik legismertebb moldvai csángó adatközlője volt. A tőle gyűjtött énekekből, mesékből, történetekből Magyarországon több CD-t is kiadtak. /Gazda Árpád: Nem felejtik el a halottgyalázást. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./

2005. október 7.

Elhalasztotta a döntést az Országos Diszkriminációellenes Tanács a csángók anyanyelvi egyházi szolgálataival kapcsolatos ügyben. A testület október 6-án a pusztinai Szent István Egyesület panaszát tárgyalta, de úgy döntött, további információkat kér az üggyel kapcsolatban. A pusztinai beadvány apropója az a július 13-i temetés volt, amely a Krónika által kapott széles nyilvánosságot. A temetésen Irinel Iosif Iosub káplán a halottat becsmérlő gyászbeszédet mondott, mert az elhunyt ragaszkodott ahhoz, hogy koporsója mellett magyar nyelven is virrasszanak. A beadvány az ügy hátterére, a moldvai magyar egyházi szertartások következetes elutasítására is rávilágított. Nyisztor Tinka, a Szent István Egyesület elnöke elmondta, a múlt hét végén látogatott el Pusztinára a diszkriminációellenes tanács két megbízottja, és a csángó közösség több tagjától is nyilatkozatot kértek. Asztalos Csaba elmondta, az ügy kapcsán levélben kértek eligazítást Petru Gherghel iasi-i püspöktől és Jean Claude Perrisset pápai nunciustól. Levélben kérdezik meg Románia valamennyi katolikus püspökét, hogy az általuk vezetett egyházmegyében milyen nyelven folynak az egyházi szertartások, és hogyan viszonyulnak egy-egy kisebbségi közösség anyanyelvi misézésre vonatkozó kéréséhez. /Gazda Árpád: Jogot sért a magyar misék megtagadása? = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./

2005. október 28.

A Iasi-i Római Katolikus Püspökség hátrányos megkülönböztetésben részesíti a moldvai csángókat, amikor megtagadja tőlük az anyanyelvi egyházi szertartásokat, állapította meg az Országos Diszkriminációellenes Tanács október 27-i ülésén, amikor a pusztinai Szent István Egyesület beadványát és az azzal kapcsolatban összegyűjtött információkat elemezte. Asztalos Csaba, a tanács elnöke elmondta, bírságot azért nem róttak ki, mert tekintettel akartak lenni az egyházi autonómiára. A Szent István Egyesület a botrányos pusztinai temetés miatt fordult a bukaresti hatósághoz, melyről elsőként a Krónika adott hírt. A pusztinai László Katalin temetésén Irinel Iosif Iosub helyi káplán az elhunyt meggyalázására használta fel a prédikáció lehetőségét. Indulatait az váltotta ki, hogy László Katalin végakarata szerint a család magyar nyelvű virrasztást is szervezett a halott koporsója mellett. A döntés meghozatalakor jelentős súllyal esett latba az, hogy mi a gyakorlat a többi romániai római katolikus egyházmegyében. A kérdésről kikérték a többi püspök véleményét is. Kiderült, hogy valamennyi egyházmegyében több nyelven folynak az egyházi szertartások. Mi több, a iasi-i egyházmegye sem jelent kivételt, hiszen az észak-moldvai lengyel közösség számára itt is biztosítják az anyanyelvi szertartásokat. /G. Á.: Elmarasztalták csángóügyben a püspökséget. = Krónika (Kolozsvár), okt. 28./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék